"Ius est ars boni et aequi"

Aktualitások

A regisztrációra vonatkozó részletes tájékoztatás a sajtó munkatársainak


Általános megállapítások

A Marian Cozma ügy emberöléssel kapcsolatos része a Veszprémi Törvényszéken 1.B.287/2010. szám alatt,
a minősített garázdasággal kapcsolatos része a Veszprémi Városi Bíróságon 2.Fk.510/2010. szám alatt van folyamatban.

Mindkét bíróság a Veszprémi Törvényszék Veszprém, Vár u. 19. sz. alatti épületében fog tárgyalni.

A vádlottak, védők, szakértők, tanúk száma és a tárgyalóterem méretbeli korlátozottsága miatt az emberöléssel kapcsolatos ügyben (B.287/2010) 54 fő, a garázdasággal kapcsolatos ügyben (Fk.510/2010) 18 fő, kizárólag előzetesen regisztrált sajtómunkatársat tudunk a tárgyalóterembe beengedni. Magunk is kritikusnak tartjuk a 18-as keretszámot azzal együtt, hogy úgy sejtjük, a másik ügyben lesz nagyobb érdeklődés, de az adottságainkon sajnos nem tudunk változtatni. A bíróság sajtóval való együttműködési szándékát és a tájékoztatási kötelezettségünket hangsúlyozandó azt tudjuk előzetesen megígérni és vállalni, hogy a fentiekben írt limit (54/18) túllépésének igénye esetén a szomszédos kollégiumi teremben, a tárgyalóteremben történteket kivetítjük és kihangosítjuk. Ez a lehetőség azonban pertechnikai és pertaktikai okokból, csak a vádirat ismertetésére és a vádlottak első alkalommal történő meghallgatására, illetve az ítélethirdetésre terjedhet ki, de ezen alkalmakkor és ebben a teremben is csupán a sajtó előzetes regisztráción átesett munkatársai lehetnek jelen. Ezt külön ellenőrizni fogjuk. A kollégiumi teremben 30 főt tudunk egyébként elhelyezni.

Konkrét utalások és feltételek

1.

A Törvényszék a hét vádlottal szemben indult és a jelenleg kitűzés alatt álló ügy tárgyalását szeptember közepén kezdi meg. A tárgyalási határnapokat június közepén közzé fogjuk tenni a honlapunkon, ebben az ügyben akkortól lehet majd regisztrálni.

2.

A Veszprémi Városi Bíróság az előtte huszonöt vádlott ellen folyó ügy tárgyalását júniusban megkezdi. Egyelőre az alábbi tárgyalási napok kerültek kitűzésre:
2010. június 16., 17., 18., 23., 24., 25., 29., 30., július 1., 2.

A tárgyalások 1/2 9-kor kezdődnek. Ebben az ügyben tizennyolc, kizárólag előzetesen regisztrált sajtómunkatársat tudunk a tárgyalóterembe beengedni.

3.

Egy TV csatorna / társaság 2, egyéb sajtóorgánum 1 munkatársa regisztráltathat.

Az érvényes regisztrálás kizárólag a sajto@veszprem.birosag.hu címen történhet a 4. pontban írt adatok megküldésével. A kitűzött tárgyalási napok és a sikeres regisztrációk ügyenként elkülönítve a regisztráció menüben találhatók.

4.

A regisztrációnak tartalmaznia kell, hogy

a./
milyen médiától,
b./
melyik tárgyalási napra kíván(nak) regisztrálni, továbbá
c./
a regisztráló sajtómunkatárs(ak) nevét és sajtóigazolvány(ok), vagy a személyazonosság igazolására alkalmas egyéb arcképes igazolvány(ok) számát, valamint
d./
a szerkesztőség vonalas telefonkészülékének, vagy nem titkosított mobiltelefonjának a hívószámát. Fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy kétség esetén a regisztrációt visszaellenőrizzük.

5.

A regisztrációnak a megcélzott tárgyalási napot megelőző munkanapon 12 óráig meg kell érkezni, a később beérkezőket, mint elkésetteket nem vesszük figyelembe. Így járunk el azokkal a regisztrációkkal is, amik hiányosak, vagy nem a megadott címre történtek, ugyanis nem folytatunk e tárgyban levelezést. Az eredményes regisztráción személycserét illetően csak az elnökhelyettes előzetes belegyezésével lehet utóbb változtatni, ez az adminisztráció miatt van így.

Az elfogadott regisztrációt a beérkezés napján legkésőbb 15 óráig email-ben visszaigazoljuk. Amennyiben eddig az időpontig nem kapnak értesítést a regisztráció elfogadásáról, akkor az elkésett, hiányos, vagy a létszámkorlát miatt nem teljesíthető.
Az elfogadásnál nem mérlegelünk, kizárólag az érkezési sorrend dönt.

6.

A sikeresen regisztráló sajtószerv adatait, létszámmal és sorszámozással a honlapunkon a regisztráció elfogadásával egyidejűleg megjelenítjük, de a sajtómunkatársak nevét nem tesszük közzé. A sikeres regisztrációt a regisztrácó almenüben tekinthetik meg. Az alaplimit feletti, de még elfogadott regisztráló a kollégiumi teremben foglalhat helyet, ahogy azt a bevezetőben írtuk, de megismételjük: itt maximum 30 főt tudunk elhelyezni.

7.

Ha egy adott tárgyalás valamilyen okból nem kerül megtartásra, az új tárgyalási határnapra az addigi regisztráció nem érvényes, újra regisztrálni kell.

8.

A sikeresen regisztrált sajtómunkatárs a portán magát arcképes sajtóigazolvánnyal, vagy a személyazonosság igazolására alkalmas egyéb arcképes igazolvánnyal köteles igazolni. Az épület belső részébe személyi és csomagátvizsgálás, átvilágítás után lehet csak belépni. A sajtó munkatársai egy "SAJTÓ" feliratú, számozott kitűzőt kapnak, amit az épületben való tartózkodásuk alatt folyamatosan kötelesek viselni, és távozáskor le kell adniuk.

9.

A tárgyalóterembe csak a tárgyalás megkezdésekor, illetve a tárgyalási szünetek végén lehet belépni. A tárgyalóteremből távozni tárgyalás közben csak a bíró előzetes engedélyével lehet. A tárgyalóteremben a magatartási szabályokat a bíró határozza meg, ezeket kötelesek betartani. A film- és hangfelvételek készítését minden média a saját felelősségére végzi, de a tanácselnök megtilthatja e tevékenységeket, ha ezek a bizonyítás eredményességét, vagy a tárgyalás rendjét veszélyeztetik.

Vitás kérdésekben, illetőleg problémáikkal dr. Meződi Jánost, a Veszprémi Törvényszék elnökét, távollétében dr. Kahler Frigyest, a Büntetőkollégium vezetőjét kereshetik meg.

Együttműködésüket megköszönjük! Zavartalan és eredményes munkát kívánunk Önöknek!

Veszprém, 2010. május 25.